Adott rengeteg vers és próza, egy kis szabadidő és persze egy lelkes közösség, akiket mindez összeköt. Az Esztergomi Diákszínkör tagjai még a gimnáziumban kovácsolódtak egy csapattá. Azóta túl vannak már számos előadáson és műsoron. Őket kérdeztem megalakulásuk történetéről, terveikről.
A Hosszúéletű Harald előadás után - 2017
- Mi kovácsolt benneteket össze egy csapattá?
Dudok Dávid : Amikor mi a Tanárnővel elkezdtünk együtt dolgozni 2006-ban, még a Szent István Gimnáziumban, akkor elsősorban az irodalommal kezdtünk foglalkozni, verseket válogattunk, azután színdarabot raktunk össze, és igazából később alakultunk társulattá.
- Hányan voltatok a kezdet-kezdetén?
D.D : A kezdet kezdetén hatan voltunk. A kezdeti csapatból ketten – Müller Mátyás és én – maradtunk. Valahogy mi itt ragadtunk és hozzánk csatlakoztak a többiek. Azon túl, hogy szeretjük az irodalmat, verseket mondani, darabokat játszani, bennem csak később realizálódott az, hogy ennek az egésznek, amit mi csinálunk közösségformáló ereje is van.
Vörös Viktória: Azok, akik ebben a színjátszó csapatban benne vannak, szabálytalan emberek. Az bennük a törvényszerű, hogy törvényen kívüliek. Lehetett őket ebbe az irányba indítani.
- Te pont az ilyen figurákat kerested?
E.V : Amikor elkezdtük a Candide próbáit, akkor egyszerre állhattunk rá a vígjátékra és az abszurdra. Velük nem lehetett komolyat játszani.
Jelenet a Candide előadásból - 2016
- Ez azóta változott?
E.V : Igen, mert ez már egy másik kanyar. Ebben a Tóth Franciskának meg a Nagyfalusi Tibornak van szerepe, akik összeállították számunkra azt a Babits műsort, amivel a fiúk felnőttek.
- Mikor vált ez biztossá, hogy Ti így, társulati szinten együtt maradtok?
D.D : Mikor megszűnt az István, volt bennünk egy hatalmas űr azzal kapcsolatban, hogy megszűnt az iskolánk. Valahogy annyira evidens volt, hogy mi pénteken ugyanakkor ugyanazokkal az emberekkel fogunk találkozni, hogy fel sem merült bennünk, hogy azzal hogy az iskola megszűnt, nekünk is fel kellene oszlanunk. Ráadásul a rákövetkező évben még többen lettünk, és ez valahogy arra ösztönzött minket, hogy mindent lehet ezzel csinálni, csak abbahagyni nem. Mi ezáltal kapaszkodtunk egymásba.
- Hogyan alakul ki egy –egy előadás? Együtt, közösen választjátok ki, mi legyen műsoron, vagy a Tanárnő, Erős Viktória választja, mit adjatok elő?
D.D : A Tanárnő a gimnáziumi éveink alatt abszolút találóan választott számunkra verseket, mi mindig megbíztunk benne, ezekkel a versekkel mentünk szavalóversenyekre. Ugyanígy volt ez a darabokkal is, amiket évente csináltunk. Aztán egy idő után elkezdett minket is megkérdezni mit akarunk mondani, melyik darabot szeretnénk előadni és ez azóta sem változott.
Mészáros Patty: Biztos úgy érezte, hogy már vagyunk olyan érettek, hogy minket is belevonjon a munkafolyamat ezen részébe is.
Mirandolina - 2013
- Ezek szerint a Ti kreativitásotok is megmutatkozik az előadásokban…
D.D : Mindenképpen szerintem. Az előadáson is és a szervezésen is. Én már két éve folyamatosan azon vagyok, hogy szét tudjam választani a kettőt, de ez nagyon nehéz, mert nekünk kell szervezni is, nekünk kell idézőjelben játszanunk is, és ez a kettő van, hogy agyon nyomja egymást. Amikor fél órával a darab kezdete előtt nekünk kell berendezni a színpadot, az energiát és odafigyelést igényel. Fontos, hogy a szervezéssel minden rendben legyen. De ez nem mindig működik gördülékenyen, mert magunknak kell szervezni gyakorlatilag mindent.
E.V : Azok a nehézségek, amiket a Dávid mond, abból adódnak számomra legalábbis, hogy nem sátoros alkalmakkor játszunk, hanem meg kellett találni azt, ahol mi kellünk. Ebben a városban nekünk kellett kitalálni azt a fórumot, ahol mi meg tudjuk magunkat mutatni. Ennek hatására hoztuk létre a Színjátékos Szüretet is például, amiben segítségünkre volt Pásztó András tanár úr is. Ezt azért álmodtunk meg, hogy a helyi és környékbeli színjátszókörök legalább lássák egymás munkáit. A másik, hogy a város is felfigyelt a már említett Babits műsor kapcsán ránk.
Babits-versek Visegrádon - 2016
- Lehet, ezért is működik ennyire jól ez a közösség, mert mindent magatok teremtetek meg. Új emberek ebbe hogyan tudnak beleilleszkedni?
Méri Mátyás : Nem én akadtam rájuk, hanem ők akadtak rám. A felvidéki Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen szólt nekem a Tanárnő, hogy jöjjek el megnézni, hogy ők mit csinálnak Esztergomban, mert nagyon örülne, ha csatlakoznék hozzájuk, már csak azért is, mert én a Dunának a másik feléről vagyok.
- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Müller Mátyás : Realisták legyünk, vagy álmodozók?
D.D : Szerintem a színkör szintjén, számomra, számunkra nagy eredmény, ha folyamatosan találkozunk és évente háromszor – négyszer meg tudjuk magunkat mutatni, akár versmondással, akár pedig színdarabbal. Ezek az alkalmak számunkra felbecsülhetetlenek, mert nagyon szeretünk együtt lenni, fellépni és ez lenne a színkör szintjén a cél. Ezen túl az, hogy egyéni szinten ki hogy találja meg a továbblépés a lehetőségét az nagyon változó, de az biztos, hogy senki nem megy sehova fellépni anélkül, hogy a Tanárnő véleményét ki ne kérné.
Müller Mátyás : Csatlakozom Dávidhoz, igazából próféta senki nem lehet saját kis közvetlen környezetében, tehát itt Esztergomban az is nagy csoda, hogy tizenegykét éve tudjuk tartani ezt a színvonalat, sőt szerintem évről évre jobbak vagyunk. A mostani működésünk, maga a cél is. Számomra a működésünknek terápiás haszna is van, a hétköznapi robotból ez egy kiszakadás. Nagyon különbözőek vagyunk, és ez teszi ezt az egészet érdekessé számomra. Pont az tesz minket érdekessé, hogy egyéni utak is vannak.
D.D : Valahogy mindenkinek egyénileg kell kitapogatni azt a terepet, ahol majd érvényesülni tud.
E.V : Jók ezek az egyéni utak, de valahogy nem rendeződik az, hogy hol van az esztergomi színjátszásnak vagy a versmondásnak az otthona. Mert csak alkalmanként van. Itt a 70-es 80-as évek fordulóján pezsgő élet volt, ami kimúlt, csak mi ezt nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni. Mi ezt csináljuk tovább!!!
Pifkó Szera