Mindig csodálattal és elismeréssel figyelem azokat, akik önerőből komoly teljesítményeket érnek el szakmájukban vagy szabadidős tevékenységeikben. A boldogság mellett hit sugárzik ezeknek az embereknek az arcáról akkor, amikor elérik kitűzött céljukat. Maráz Zsuzsanna arcáról is ez sugárzott, akkor amikor júniusban egyéniben megnyerte az Ultrabalatont.
- Az egészségügyben dolgozol, így adódik a kérdés, hogy az egészséged megőrzéséért kezdtél el futni?
Nem ez indított el a futás útján, hanem az évek múlása és a testem változásai. Harminc éves voltam, amikor észleltem magamon, hogy már kezdek ellazulni: már nem olyanok a kötőszöveteim, mint a húszas éveim elején. Valamint akkor otthon voltam egy három éves kislánnyal gyesen és vágytam egy kicsit kimozdulni is otthonról.
- Ezek után jöttek az első kilométerek…
Igen. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy akkor Dorogon a focipálya mellett laktam és nap, mint nap láttam, ahogy futnak, és megkívántam. Fölrántottam a cipőmet és a susogó melegítőmet lementem és futottam tíz kört, ami négy kilométer volt. Persze az első kilométerek nagyon fárasztóak voltak, de attól a naptól kezdve minden nap megtettem ezt a távot. Nem érdekelt az sem milyen az időjárás fél órát minden nap futottam. Ez így ment három-négy évig.
- Minek a hatására kezdted el növelni az egy alkalommal megtett kilométerek számát?
Mivel számtalanszor volt olyan, hogy a tíz kör után még ismerősökkel futottam pár kört, ezért egy-két év után észrevettem, hogy a húsz kör meg se kottyan. De nem tartottam fontosnak, hogy annyit fussak, az a napi négy kilométer nekem nagyon ideális volt abban az időben. Aztán Németországba költöztünk, ott egy erdőszéli házban laktunk és adott volt a csodaszép átlátható és biztonságot adó erdő, széles utakkal és tele kutyasétáltatókkal, nyugdíjasokkal és kismamákkal így nem voltam teljesen egyedül. Az erdei utakon szépen növeltem a megtett kilométerek számát körülbelül tíz kilométert futottam minden másnap. Nagyjából tíz évig csináltam így, amíg aztán 2009 elején csatlakoztam az Esztergomi Futóművekhez.
- 2009-ig egyedül futottál. Milyen megfontolásból lettél tagja az Esztergomi Futóműveknek?
2008-ban költöztem Esztergomba és elkezdtem itt is futni járni a Duna partra. Valaki megszólított egyszer, hogy működik egy futó egyesület, és ha gondolom csatlakozzak mert jön a tél és akkor sötétben nem kell egyedül futnom. Egy pénteki napon lementem az Erzsébet parkba ahol csatlakoztam a csapathoz és onnantól kezdve velük edzettem. Pár hét elteltével pedig szóltam a Futóművek alelnökének, hogy hivatalosan is csatlakoznék a csapathoz.
- Futottál egyedül is és csapatban is. Melyik a jobb?
Szeretek a csapattársaimmal futni. Minél többen vagyunk annál jobb, mert akkor mindig valakivel tudsz beszélgetni és így gyakorlatilag ápolod a barátságaidat és a kapcsolataidat.
- Futás közben ezek szerint nem hátráltató tényező a beszélgetés…
Ez a tempótól függ. Normál, laza futótempónál órákig képes vagyok beszélgetni bárkivel. Ehhez megválasztott tempó kell. Mindenkinek van egy komfort zónája és abban tud kommunikálni. Ha már annál gyorsabban megy valaki, akkor már a légvételre kell koncentrálni. Volt olyan ultra versenyem, ahol hat órán keresztül beszélgettem, ami azért volt jó, mert minél több időt töltesz el valaki társaságában, annál kevesebbet vagy elfoglalva magaddal és azzal, hogy egy táv mennyire megterhelő a szervezetednek. Így hamarabb elröppennek az órák és a kilométerek is.
- Említetted, hogy ez a sport sokszor okoz fájdalmas pillanatokat is. Milyen pluszt ad neked ez, amiért mégis vállalod a hosszú távokat is, amiért érdemes ezt a fájdalmat elviselni?
Nehéz kérdés. Ahogy telik az idő, az ember azt veszi észre, hogy az egyre több edzéstől egyre többre képes. Valahol az emberben ott bujkál az a gondolat, hogy vajon hol vannak a határai? Ezért egyre inkább feszegeti azokat. Az Ultrabalaton előtt én soha sem futottam még kétszáz kilométert és több mint tizenkét órát. Kíváncsi voltam és persze félelemmel is töltött el a dolog, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy fogom bírni, mennyire fog fájni, hogy küzdök meg a fájdalommal, mi lesz az álmossággal. De ott van az emberben végig az a vágy, hogy szeretné látni és érezni, mire képes és hol van az a pont, ameddig azt mondja, hogy ez élményt ad és érdemes csinálni. Ez egy megmagyarázhatatlan szenvedély és visszacsatolás, hogy valamiben egyre jobban tud az ember teljesíteni.
- Mi kell ahhoz, hogy valaki le tudja futni a maratont?
Most is mindenkinek azt mondom, hogy bárki le tud futni egy maratont csak megfelelően fel kell készülni rá és időt kell hagyni.
- Ezek szerint a tudatosság nagyon fontos ebben a helyzetben is…
Persze. Számos olyan példa van, amikor valaki eldönti, hogy lefutja a maratont és már abban az évben fut félmaratont, maratont és már mindent egyszerre akar. Van olyan, akinek ez megy, de azért a zömének nem. És akkor jönnek a csalódások és a szomorúság, mert egy csomó energiát és pénzt fektet bele valaki és nem sikerül. Ha az ember tudatosan készül egy-egy ilyen versenyre, akkor hatalmas élményt jelenthet számára a versenyzést, mint most nekem az Ultrabalaton. Ha mindent belead valaki, akkor megkapja azt a nagy élményt a végén, amire a felkészülés ideje alatt vágyott.
- Mi adja egy versenynek a varázsát?
Például a légkör. Az Ultrabalatonnál maga a Balaton és a körülötte lévő táj látványa és szépsége is hatással van a versenyzőkre. Nem lent megy a verseny egész végig a parton, hanem felvisznek az északi part csodálatos szép zöld dombjai közé. Ez már az ötödik ultrabalatonom volt- az elsőt öt fős csapatban csináltam a másodikat négy fős és aztán kétszer is két fős csapatban és most először egyedül mindegyik hatalmas élményt jelentett.
- Egyénileg vagy csapatban jobb versenyezni?
Csapatban azért könnyebb, mert a párodért is futsz, egyénileg sokkal gyorsabban feladja az ember a küzdelmet. Párosban ilyen nincs, mert ott a másik miatt is dolgoznod kell és ez egy nagyon-nagy húzóerő. Ebből a szempontból könnyebb, hogy tudod a párodért is csinálod.
- Ha futás közben lenne egy nagy buborék a fejed fölött milyen gondolatokat láthatnának benne a szurkolóid?
Voltak olyan körözős ultraversenyeim, amikor teljesen kikapcsolt az agyam és órákkal nem tudok elszámolni, hogy mi volt, hogy volt. Annyira elkalandoztam fejben, de az Ultrabalatonnál ilyen nem fordult elő. Minden pillanata élmény és élvezet volt. Most a buborékban csak mosolygós arcokat lehetett volna látni a fejem felett, nagyon boldog voltam végig.
- Ezután a katarzis után, megfordult a fejedben, hogy mi lesz jövőre, ha újra elindulsz az Ultrabalatonon?
Mindig ott lebeg az ember feje felett a mi lesz akkor ha kérdés. 2013-ban, az első évemben, amikor elkezdtem az ultraversenyekre jelentkezni, és az elsőt megcsináltam, nagy sikerem volt. 2013 év végén: futottam egy 12 órás országos csúcsot, ahol 139,418 métert sikerült teljesítenem és mindezt egy olyan versenyen, ahol tíz kilométert vertem a mögöttem jövő férfira. Akkor tapasztalatlanságom miatt tettem egy olyan kijelentést, hogy a világcsúcsot is megfutom a következő évben. De nem így megy ez, azóta sem sikerült például azt a 12 órámat megfutnom. Elképesztően nehéz, mert a másodpercekért is küzdeni és edzeni kell. Ez egy kőkemény munka. Most már rájöttem, hogy nem szabad felelőtlen kijelentéseket tenni, mert ahhoz, hogy egy verseny ilyen tökéletesen és jól sikerüljön, mint most nekem az Ultrabalaton, nagyon sok dolognak kell stimmelnie. Az aznapi időjárásnak annak, hogy milyen a lelki és fizikai állapotom. Hatalmas csoda, ha minden tökéletes és megfelelő, ezért ez egyáltalán nem biztos, hogy még egyszer az életemben sikerülni fog. Ezt nem tudhatom előre.
- A 2015-ös Ultrabalaton utolsó negyven kilométernél milyen érzések kavarogtak benned?
Amikor megláttam az előttem futó Lubics Szilviát, megtorpantam és megijedtem, hogy hoppá most mi lesz? Hirtelen nem tudtam, hogy mitévő legyek, picit vissza is vettem a tempóból. Ebben ott volt a tisztelet is, hiszen a világ egyik legjobbja volt előttem. Én erre az érzésre nem készültem fel előre, hogy mi lesz akkor, ha nyerő pozícióba kerülök, mert én a második helyre álmodtam magamat.
- Ha valaki most szeretne elkezdeni futni és versenyeken indulni, mit mondanál neki, mi kell a sikerhez?
Elsősorban szorgalom aztán lemondás és a hit mert, aki nem hisz magában az nem fogja tudni megcsinálni. Akkor az első alkalommal, ha valami negatív dolog történik vele verseny közben, akkor ki is fog szállni. Kell még a család támogatása és hite, hogy ezt megtehesse, hiszen az, hogy hisznek benne, az nagyon sokat számít. Ezért tudtam én is az idén megnyerni az Ultrabalatont, a boldogságtól a felhők fölött jártam, szárnyaltam és ez az, ami az egész verseny ideje alatt vitt előre.
Pifkó Szera
