Magolcsay Nagy Gábor költővel először a Kaleidoszkóp Házban találkoztam alig pár hónappal ezelőtt. Az érdeklődő fiatalokat verselésre buzdította. Kreativitás, tudatosság, interakció, önmagunk megismerése, elsősorban ezekre hívja fel a figyelmet Gábor a márciustól induló kreatív írás tanfolyamon is. Ennek apropóján beszélgettünk.
Fotó: Dancs Enikô Bianka
- Régen profi szinten kosárlabdáztál, hogyan kanyarodtál el mégis az irodalom irányába?
A 17. születésnapom másnapján elég rosszul éreztem magam. Otthon sok volt a gond, bezárkóztam a szobámba, és elkezdtem firkálgatni valami szövegfélét. Ennek volt egy közvetlenebb előzménye: előző karácsonyra kaptam egy kétkazettás rádiós magnót. Akkoriban indult a Sláger Rádió, amely folyamatosan játszotta például az LGT vagy a Doors számait, az Omegából Kóbornak is voltak líraibb szövegei, amikre elkezdtem odafigyelni. Azon kaptam magam, hogy folyton mondatok járnak a fejemben, hogy elkezdek kapcsolódni ezekhez a dalszövegekhez. A 17. születésnapom másnapján már ki is fordult belőlem néhány sajátszerű gondolat. Ezek leginkább utánérzések voltak, melyeknek klasszul megágyaztak a kamaszos indulataim, frusztrációim. Attól fogva időnként már lejegyezgettem egy-egy verskezdeményt.
- Milyen lehetőségeid voltak lakóhelyeden arra, hogy íráskészségedet fejleszteni tudd?
Nekem Kazincbarcikán az lett a lehetőségem, hogy középiskola harmadikban kaptunk egy új magyartanárt, Hegedűs Máriát, aki a mai napig jóbarátom. Vizuális költő, a Magyar Műhely tagja volt a nyolcvanas években. Neki mutattam meg a verseimet az egyetemről visszamenvén. Komoly, velős kritikákat fogalmazott meg, amelyek lassan hajtottak ki bennem. A mai napig hálás vagyok érte. Mari szeretetteljes szigorúsága nélkül aligha születtek volna kiadásra érdemes szövegeim.
- De ez építő jellegű kritika volt…
Abszolút, és ma már látom, hogy tökéletesek voltak az odatalálások, az ajánlások, a megjegyzések. Részben ezek hatására kezdtem el tudatosan írni, olvasni, és szűk egy év alatt, 2005-ben megírtam az első könyvemet, ami kicsit megkésve, 2009-ben került kiadásra. Akkor még Egerben éltem, az irodalmi szubkultúra pedig sokkal főváros-központúbb volt mint manapság. Egerben voltaképp periférián voltam, globális értelemben nem tudtam sem szociálisan, sem szakmailag beágyazódni az irodalmi életbe.
- Ez, az elmúlt évek távlatából nézve szerinted baj volt?
Bizonyos szempontból igen. A szerzőnek meg kell találnia a közösséghez vezető utat. Én 32 évesen határoztam el, hogy tudatosan akarom ezt a tevékenységet csinálni, ami többek közt azt is jelenti, hogy nem csak az alkotásra, de az odaadásra, az olvasóhoz való csatornázásra is időt és energiát fordítok. Ezen egyensúlyozni nekem nem egyszerű feladat. A profizmus egy igen összetett dolog. Van, aki az ambíció irányában, a pozícionálásra, a menedzsmentre helyezi a hangsúlyt, én alkatomnál és a kezdeti, viszonylagos elszigeteltségemnél fogva elsőként a szövegteljesítmény fejlesztésében találtam meg a tudatos alapállásomat. Mindazonáltal az az ideális, ha a kettő egyensúlyban van, egyaránt magas színvonalon.
Fotó: Dancs Enikô Bianka
- Március közepétől a Reanimatio Házban kreatív írás tanfolyamot indítasz. Miben segítheti a jelentkezőket a kreatív írás fejlesztése mindennapjaikban? Miért érdemes jelentkezni?
Januárban, alulról szerveződve megalakult a Független Mentorhálózat, amelyhez csatlakoztam én is. Két hét alatt 23 pályázat érkezett hozzám, 17 éves erdélyi gimnazistától a 37 éves kétgyermekes családanyáig. Ezzel azt akarom mondani, hogy rengeteg tehetség „lapul” körülöttünk, akiknek konkrétan a segítségére lehet egy képességfejlesztő kreatív írás tanfolyam, életkortól függetlenül. Fontos szempont, hogy minden résztvevő megtalálja az alkatának megfelelő önkifejezési formát. Célom, hogy azok is megtalálják a számításaikat, akik szakmai elvárások megfogalmazása nélkül szeretnék az íráskészségüket erősíteni. Emellett a műhelymunkától kezdve, a publikációs lehetőségek feltárásán át, a pályázási lehetőségekig konkrét információkat, kontaktokat, ajánlásokat is kapnak a jelentkezők, tehát itt a pályakezdő szerzők szakmai beágyazódása is megkezdődhet. Fontos, hogy modellezzünk lehetőségeket, mind az alkotás, mind a szerzői profil kialakítása szempontjából, hogy tudják, milyen opciók közül választhatnak.
- Azok, akik jelentkeznek az általatok meghirdetett kurzusra, beszélgetésekre interakcióra számítsanak, vagy inkább előadásokat hallgathatnak majd a témában?
Műhelymunka várható. Előadások nem lesznek, mert nem szeretnék hierarchiát kialakítani. Mindenkire jut idő, minden alkotást csoportmunkában, közösen fogunk elemezni. Ezért is 14 főben maximáltam a résztvevők létszámát, mert a legfontosabb, hogy mindenki megkülönböztetett figyelemben részesüljön. Ahogy korábban az Eszterházy Károly Egyetemen, vagy az irodalomterápiás foglalkozásokon, ezúttal is heterogén csapatra számítok, különböző alkatú és életkorú emberekre. Az első, hogy megismerjük egymást. Tudni akarom, kik azok az emberek, akik a kurzuson részt vesznek, kinek mi a célja és szándéka az alkotással. Szeretném, ha a kezdettől fogva tudatosak lennénk, hiszen ez egy fejleszthető dolog. Senkit nem tudok megtanítani bestsellert írni, a tapasztalataimat viszont meg tudom osztani, a lehetőségeket tudom konkretizálni, nem utolsó sorban pedig hatalmas inspirációt, motivációt adhat egy ilyen műhely.
- Kicsit pszichológia is ez…
Az önismeret fejlesztése kimondott cél. Amikor Egerben tanítottam, a kurzus címe a kreatív írás alapjai volt. Az írás aktusát megelőző alkotáslélektani, önismereti folyamatokkal sokat foglalkoztunk: mi mindennel van viszonyunk, ki vagyok én, ki a szerző, miért és hogyan választunk műfajt, mit várunk az alkotástól, hogyan és mivel akarjuk megszólítani az olvasót.
- Mire számítasz, hogy fogadják majd ezt az együttgondolkodást? A fiatalságban van azért sok dolog iránt egyfajta dac…
Nem csak a fiatalokat szeretnénk megszólítani. Életkortól függetlenül sok ember ír „fióknak”, barátnőhöz, vőlegényhez, regényt halálról, novellát gyermekáldásról, vagy könnyebb gegeket politikáról, szociolírát a MÁV Kórházból. Sokan szeretnének kezdeni valamit ezzel az adottsággal, de sokszor azt sem tudják, hogy mik a lehetőségeik, hogy hol a helye az alkotásuknak. Nem tudják, hogyan induljanak el a közönség, a publikálás, a könyvkiadás felé. Mindenkiben ott az igény az együttérzésre, a fejlődésre, a sikerélményre.
A dac pedig egy energia, egy igen termékeny vektor, ha az irányát megfordítjuk. Nekem nem az a dolgom, hogy megregulázzam az erőket. Nem tudok, nem fogok recepteket adni, de együtt kitekinthetünk a komfortzónánkból, siker esetén el is hagyhatjuk azt. Ez számomra is kihívás, hiszen új környezetben, új emberekkel fogok találkozni és alkotni. Ez mindig izgalmasan nehéz és új feladat. Aki először megy át a falon, az sok sebből vérzik. De csak így deríthetjük ki, hogy kik vagyunk, hogy meddig érünk, hogy milyen szerepeket tudunk felelősségteljesen élni, hogy kik vagyunk az egónkon túl. Az írás mint kommunikáció, a szépírás nagyon klassz segédeszköz lehet ebben a kutatómunkában. A reális énről sosem válik le teljes mértékben az ideális én, s fordítva sem. Tehát az egó adott(ság). A kérdés az, hogyan tudjuk egészségesen, szépen és érvényesen működtetni a kommunikációnkat - a kreatív írás kontextusában az alkotásunkat - az egó által. Szerintem a szöveg akkor lesz igazán szép és érvényes, ha az egó benne önmagán túlmutatni tanul.
Pifkó Szera
