Pétervári-Molnár Bendegúz személyében húsz év után ismét volt férfi egypárevezésben magyar versenyző az olimpián. A fiatal pilismaróti sportolóval Esztergomban egy kávé mellett beszélgettünk többek között sportága szépségeiről, nehézségeiről, valamint az olimpiai tapasztalatairól.
- Ha szeptember, akkor Nagy Sportágválasztó. Téged mi az, ami vízre tett annak idején?
Az evezés számomra eléggé adott volt, mert a szüleim mindketten ezt a sportot űzték, apukám jelenleg is evezős edző, én is vele készülök a versenyekre. Bár ők kezdetben nem szerették volna, ha én ezt a sportot választom, ezért három- négy éves koromtól tizennégy éves koromig úsztam, illetve jégkorongoztam. Ezeket váltotta fel az evezés, ami rögtön elsőre megtetszett. A társaság is nagyon jó volt, az edzések is változatosak voltak, nem volt olyan monoton, mint az úszás, emiatt nagyon megtetszett.
- Erre biztos sokan azt mondanák, hogy az evezés is magában rejti a monotonitást…
Persze, de azért a medencében mindig ugyanazt látod, az evezésnél pedig változik a környezet. Ott nem egy medencében körözöl, hanem kimész a Dunára, és végig evezel a vonalán. Azért ez teljesen más.
- Említetted, hogy a szüleid nem szerették volna, ha te is az ő nyomdokaikba lépsz és evezős leszel. Mi volt ennek az oka?
Ez egy nagyon nehéz sport, sok szenvedés árán lehet jó eredményt elérni, és Magyarországon nincs is annyira jó talaja ennek a sportnak. Nehéz innen jó evezősnek lenni.
- Mennyi pluszt ad az a felkészülésedben, hogy édesapád az edződ?
Ez függ a két ember kapcsolatától is. Mi egy jó csapat vagyunk: jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy miért viselkedik úgy a másik, egy adott szituációban, ahogy. Tudjuk kezelni egymást. A legtöbben nem is nagyon értik a mi kapcsolatunkat, mi abszolút baráti viszonyban vagyunk, nincs semmi hierarchia köztünk, nagyon sokat szoktunk beszélgetni, apukám olyan akár egy pszichológus. Azt gondolom, neki nagyon nagy tudása van, az egyik legjobb edző Magyarországon. Ennek ellenére néha kell egy kis szünet, mert azért nagyon sokat vagyunk együtt. Idén ezt például úgy oldottuk meg, hogy egy másik csapattal- a horvátokkal és a németekkel- mentem edzőtáborba. Oda ő csak pár napra jött ki, hogy beszéljen az ottani edzővel, mert az olimpiai bajnok horvát csapat edzőjétől nagyon sokat lehet tanulni.
- Ha már a pályaválasztást említettük, te mindig csak a sportban gondolkodtál?
Nem, az evezés mellett egyetemre is járok, a Corvinusra kereskedelmi és marketing szakra. Jelenleg az utolsó félévemet töltöm, már szinte csak a szakdogát kell megírnom és végzek. Tegnap találtam ki a témáját, úgyhogy remélem hamarosan neki tudok kezdeni. A témám a közösségi média szerepe a marketingben, ezen belül a magyarországi evezős szövetség online marketing lehetőségeit szeretném majd vizsgálni.
- Mint fizikálisan, mint pedig mentálisan elég kemény sport az evezés is, ezeket figyelembe véve mi az, amiért mégis újra és újra vízre szállsz?
Kihívás olyan sportban jónak lenni, ami nagyon nehéz. Így ha elérsz valami jó eredményt, az igazán jó érzés. Rendszeresen van az, ha kihúzom magam, mind evezésben, mind pedig ergométeren, akkor például másfél óráig homályosan látok, vagy nem tudok lábra állni rendesen, de a jó eredmények feledtetik ezeket a nehéz pillanatokat.
- A fizikális erőnlétnél talán még lényegesebb a mentális felkészültség…
Van sportpszichológusom, idéntől kettő is, mert a szövetségnek lett saját pszichológusa, aki az edzőtáborokban segíti a felkészülésünket, de mivel ő kecskeméti, ezért amikor én Budapesten vagyok, és nem edzőtáborozom, akkor van egy saját pszichológusom.
- Vele akkor találkozol, amikor te úgy érzed, hogy szükséges számodra, vagy pedig folyamatos a kapcsolat?
Sajnos az otthoni pszichológusommal közvetlenül az olimpia előtt nem tudtunk sokat értekezni, de egészen tavaszig, havonta egyszer találkoztunk. A szövetségi pszichológus viszont rendelkezésünkre állt minden nap, így bármikor elmehettem hozzá, de ő is keresett, ha úgy látta, hogy kell néhány hasznos szó.
- Egy-egy ilyen találkozásnál mire helyezitek a hangsúlyt?
Ez nagyban függ a sportolótól is, hogy alapból mennyire képes koncentrálni a versenyre. Sokaknak vannak önbizalom problémái, szerencsére ez nálam nem jellemző. Ezért valakiben azt kell erősíteni, hogy jó lesz a versenyeken és meg tudja csinálni, el tudja érni a saját maga által kitűzött célt, de van úgy, hogy egyszerűen csak beszélni kell a versenyről anélkül, hogy bármi fajta probléma is felmerülne.
- A verseny előtti néhány órád hogy telik?
Nem szeretem azokat az órákat, mindig várakozással telik, már mennék.
- Van valami rituáléd mielőtt hajóba ülnél?
Szeretek magamba merülni, emiatt a telefonomat jó mélyre elrakom, azt nem is szeretem már se előtte való este nyomkodni, se verseny előtt közvetlen. Az sose tesz jót, szerintem szétrombolja az embernek kicsit a koncentrációját.
- Láttam, hogy kutyád Pamacs, általában ott van a versenyeiden, olyan akár egy kabala…
Igen, kérdezték is az olimpián az edzők, versenyzők mindenféle országból, hogy hol van, mert nélküle nincs verseny. Annak ellenére, hogy már tizenhét éves, néha még elég játékos és jó erőben van.
- Az olimpián a 14. helyet szerezted meg, ami egy szuper eredmény, de te magadnak pontszerző helyet tűztél ki célul. Mennyire szokott visszahúzni a megvalósulatlan cél?
Kicsit azért zavar, hogy nem sikerült elérni a pontszerző helyet, mert reális lett volna, viszont alapvetően nem nagy probléma, mert ez tényleg nem tekinthető rossz eredménynek. Az, hogy kijutottam az olimpiára már az önmagában csodaszámba ment. Húsz éve nem is volt, magyar evezős ebben a számban, ráadásul ilyen fiatalon, nem jellemző ebben a számban kijutni.
- Mi volt a titkod? Minek köszönhetted ezt a kvótát?
Előtte kétpárevezősben versenyeztem Papp Gergellyel, abban sajnos nem sikerült kijutnunk az olimpiára. Ezután megfogalmaztam magamban azt a célt ősszel, hogy egypárban kijutok, és onnantól kezdve gyakorlatilag minden napom, minden perce arról szólt, maximálisan arra koncentráltam, hogy megszerezzem a kvótát májusban. Szerintem a titok az erre való összpontosításban rejlett, ami így utólag visszatekintve már problémát is jelentett az olimpián, hiszen mentálisan egy kicsit lemerültem. Az összes energiámat a pótkvalifikációs versenyre összpontosítottam, ezért utána már nem maradt elég energiám. Nagyon korán kellett kezdeni az evezős szezont. Itthon sokat kellett válogatózni, arra is elég sok energiát pazaroltam el, úgyhogy ez is benne lehetett ebben a tizennegyedik helyben.
- Ha az olimpiára visszagondolsz, milyen érzések vannak benned?
Ha a versenyre gondolok, akkor van bennem egy kis keserűség, de alapvetően, amikor belegondolok, hogy ha valaki ősszel nekem azt mondja, hogy kijutok az olimpiára, és ott nem leszek elég eredményes elfogadtam volna. Tényleg nagyon-nagy élmény volt, sok tapasztalatot szereztem, remélem a következő olimpián érmet tudok szerezni.
Kívánom, hogy így legyen.
Pifkó Szera
