Februárban meghívást kaptam, a Bánomi Óvodába, ahol a Csillangó Meseműhely tagjai A papucsszaggató királykisasszony történetét adták elő az óvodásoknak. A gyerekek a zene és a mese által egy olyan világba juthattak el, ahol maguk személyesíthették meg az egyes mesehősöket. A meseműhely tagjaival, Tóth Zsuzsival, Kulcsár-Elek Csillával, Kurucz Bettivel és Kéner Orsolyával beszélgettem többek között a mesék és a zene fontosságáról is.
Fotó: Kniezl Flóra
- A Csillangó Meseműhely ötlete kinek a fejéből pattant ki?
Külön-külön mindannyian akartunk ezzel foglalkozni, csak össze kellett találkoznunk.
- Csilla, te vagy az alapja az egész műhelynek, hiszen a meséket te öntöd szavakba…
Igen, én mesélek, amit mindig is nagyon szerettem. Részben ezért is lettem óvónéni. Az óvodában lehetőségem nyílt arra, hogy sokat meséljek a gyerekeknek és ha tehettem akkor nem könyvből, hanem fejből. Ez azért jó, mert lényeges, hogy a kicsikkel tartsam a szemkontaktust, az ovisok így jobban bele tudják magukat élni a mesébe.
A papucsszaggató királykisasszony története a Bánomi Óvodában
Alföldi lány vagyok és nálunk, főleg amíg a nagymamám élt, addig tájszólásban beszélgettünk otthon.Ez a nyelvi örökség nagy örömömre bennem van, ha akarom könnyedén elő tudom hívni, így még hitelesebben tudom közvetíteni a magyar népmeséket. Ezen kívül szabadidőmben Klub Színpados voltam, majd amikor abból a család érdekében kiléptem, elkezdtünk a szentgyörgymezei táncházba járni. Odaszoktunk, mert az egész családom megtalálta ott az örömét kicsiktől a nagyokig. Jó hangulatú, élőzenés estek ezek, ahová a mai napig járunk. A zenészek pihenőideje alatt magam köré gyűjtöttem a gyerekeket, és a meséimmel szórakoztattam őket. Később Zsuzsi hangszerekkel színesítette az előadásomat. Ezek adták az alapjait a Csillangó Meseműhely kialakulásának.
Fotó: Kniezl Flóra
- Emlékeztek rá, mikor volt az első közös fellépésetek?
Igen, a Szentgyörgymezői Óvodában volt, amikor a Rátóti csikótojást adtuk elő gyermekeink csoportjában. Zsuzsi akkor játszott először életében citerán nagyközönség előtt, mert addig csak gitározott, ami a népmeséhez annyira nem illik.
- Betti, te a hegedűt szólaltatod meg. Dalokat játszol, hangulatot teremtesz, olykor tárgyakat testesítesz meg általa a mesékben…
Kisgyerek korom óta hegedülök. Régebben zenekarokban is zenéltem, többek között az ELTE kamarazenekarában is játszottam. Gyermekeimnek otthon gyakran hegedültem, de nem foglalkoztam annyit a hegedűjátékkal, mint amennyit szerettem volna. A mese maga öt-hat éve kezdett el nagyon érdekelni. Úgy érzem, hogy a mese hasznos a felnőtteknek is, ugyan úgy, ha nem jobban, mint a gyerekeknek. Azt vallom amit néhány meseterápiával foglalkozó pszichológus, hogyha mi felnőttek is nap mint nap összejárnánk mesélni egymásnak, akkor nem kellene pszichológushoz járnunk. Sérüléseinkre, bántalmainkra, töröttségünkre, betegségeinkre gyógyír lehet a mese. Helyre teheti bennünk a dolgokat. A sorsunkban való kutakodásban is nagyon jól el tud igazítani minket. A tanításban is igen-igen hasznos lenne vele dolgozni. Sok minden összeadódott az évek során és elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mi lehet az általam ismert és művelt dolgokból : a zenéből a meséből és a kézműveskedésből, miért tudom én pont ezeket, merre vezet, mire hív ez az út. Az élet végül úgy hozta, hogy Zsuzsihoz járhattam jógázni. Orsit is ismertem, mert a kislányom hozzá járt néptáncra a Zeneiskolába. Csillát pedig néhány alkalommal hallhattam már mesélni. Zsuzsi minden jóga órán gitározott és amikor kiderült számára, hogy én hegedülök, rávett a közös zenélésre. Akkor teljes döbbenettel néztünk egymásra, hogy bármilyen közös gyakorlás nélkül történik valami varázslat. Aztán megalakult a Napfonó Együttes. Így indult a mi közös munkánk.
Fotó: Kniezl Flóra
- Bár Orsi téged a tánc útján ismert meg Betti, mégis az ének és a zene az, amivel hozzájárulsz a Csillangó Meseműhely sikeréhez…
Tanító, szociálpedagógus, gyermektánc oktató és táncházba járó ember vagyok. A táncházat különösen élvezem, mert szabadon lehet táncolni és testközelből láthatom a zenészek improvizálását. Különösen a brácsa hangja tetszett meg. Ugyanakkor megfigyeltem azt, hogy milyen különös tekintettel néznek egymásra a zenekar tagjai zenélés közben. A szavak nélküli egymásra hangoltságot láttam rajtuk. Ez az élmény olyan erővel hatott rám, hogy én is át akartam élni ezt a boldogságot. Először ütőgardonozni tanultam meg, ami egy igazán különleges népi hangszer. A táncházban, amikor már kitáncoltuk magunkat és kezdett hajnalodni, teljesen természetes volt, hogy összeültünk és hajnalozókat énekeltünk. Akkor elkezdtem tudatosan dalokat megtanulni kívülről azért, hogy a közös éneklésben méltóképpen vehessek részt. Jelenleg az előzőek mellett brácsával gyakorolok és lépek fel. Régi vágyam teljesül most, hogy brácsázhatok, és most ezt iszonyatosan élvezem.
Fotó: Kniezl Flóra
- A beszélgetésből kiderült, hogy Zsuzsi te vagy az, aki szervezed a csapat próbáit, találkozóit és sokszor a fellépéseit. Mikor kezdődött ez a közös munka a lányokkal?
Bár én vagyok az, akinél összefutottak a szálak, de a kakukktojás is, mert könyvelő, közgazdász végzettséget szereztem. Édesapám javaslatára lettem pénzügyes. Ő egy csodálatos ember, mert egyszerre benne van a józanság és a dolgok alátámasztásának igénye és képessége is, ugyanakkor remek táncos, imádja a jó zenét. Tőle örököltem a ritmusérzékem, általa vált részemmé a zene és a tánc is. Édesanyám szintén zenekedvelő ember, továbbá kreatív virágkötő, nyitott, ötletes, szorgalmas, nagy adag játékossággal és hatalmas szívvel. A kettőjük tehetségéből kaptam én is valamennyit. Meselemezeken nőttem fel, taníttattak zongorázni, állandóan énekeltem, furulyáztam is, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudtam, hogyan kell rajta játszani, de egész nap fújtam, ők pedig elviselték. Gitározni autodidakta módon tanultam meg három hónap alatt. Már kb. 7 éve, hogy jógaoktatóként működöm a Szentgyörgymezői Olvasókörben - egy ilyen jógaórámon jött el az alkalom, hogy Betti hegedűjátékával tudtam együtt énekelni, gitározni, ami fantasztikus volt: csak egy hang, egy hegedű és máris egy hullámhosszra tudtunk kerülni a zene által. Ez az élmény vezetett oda, hogy kerestem a zenekarban zenélés lehetőségét, amit a Napfonó Együttes által tudtam először megvalósítani. Néhány évre rá Csilla hívott, hogy menjek vele el egy óvodába és a meséjéhez zenéljek. Majd csatlakozott hozzánk először Orsi, majd Betti is. Kitaláltuk a Csillangó Muzsikáló Mesebeszéd Társulatot, amely meseműhelyként és népzenekarként azóta is lelkesen működik.
Fotó: Kniezl Flóra
- A mese és a zene szeretetén kívül mi a mozgatórugója az előadásaitoknak?
A spontán előadásaink alkalmával láttuk, hogy ezt nem csak mi élvezzük: a gyermekeknek is sok-sok örömet ad. Ez aztán tovább lelkesített minket, így sokszorozódott az örömünk az övékében. Kimondottan élvezzük, ahogy Csilla meséje magával ragadja a gyerekeket, sőt minket magunkat is, és látjuk, ahogy átélik, átérzik a mesehősök és egyéb szereplők életét. Élménnyé válik bennük, hiszen minden mesénkben a gyerekek részt is vehetnek, szerepelhetnek. Közösen - a legkülönfélébb hangszerek segítségével - eljátsszuk az állatok hangjait, a táncba készülődő királykisasszonyokat, a horkoló strázsákat, juhászlegényt. Egyszóval együtt készülünk az életre.
A papucsszaggató királykisasszony története a Bánomi Óvodában
Nagy örömünkre egyre több óvoda hív meg bennünket a programjukba beillesztve mesélni-zenélni: Márton napra, farsangi mulatozásra, Meseországba, gyermeknapra… Műsorainkban a népmese és a népzene egymással összefonódva van jelen. Boldogság látni a sok csillogó gyermekszemet, s nagyon melengeti a szívünket, hogy olyan sok gyermek s óvónéni áll be a mese végén a “hét országra szóló lakodalomba” táncolni, mulatozni, „ addig, amíg a hegedűsöknek a húrjaik el nem szakadnak”.
Pifkó Szera