Az ünnepek elteltével mindig arra gondolok, vajon az egymásra figyelés, a törődés, az empátia és a szeretet megmarad-e az év többi napján is és nem csak karácsonykor fontos. Többek között erről is kérdeztem Hidas Ágnest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi vezetőjét.
- Így télvíz idején kint röpködnek a mínusz fokok. Milyen segítséget tudtok nyújtani azoknak, akiknek ilyenkor is az utcán kell tölteniük a mindennapjaikat?
A hideg időjárás minden nehéz sorsú embert, családot érint, nem csak a hajléktalanokat, de a hajléktalan ellátás az elsődleges, ami ilyenkor eszébe jut az embereknek. Már nyáron elkezdünk készülni a télre. Van egy úgynevezett éjjeli menedékhelyünk, ahol nagyon egyszerűek a körülmények, viszont tudunk mindenkinek biztosítani egy matracot, takarót, fűtést, zuhanyzási lehetőséget és egy vacsorát, reggelit és meleg teát. Ebben az időszakban tíz férőhellyel több helyünk van, harminc helyett negyven rászorulónak tudunk segíteni. Női férőhelyünk kettővel, a férfi pedig nyolccal több, mint a tavaszi/nyári időszakban. Ilyenkor a nappali ellátás reggel összefolyik az éjszakaival, így a téli időszakban lehetőségük van arra a hajléktalanoknak, hogy szinte egész nap védett, meleg helyen lehessenek.
- Nem csak otthont adtok a rászorulóknak, hanem segítetek nekik abban is, hogy könnyebben munkát találjanak…
Egész jól állunk abban, hogy munkáshoz segítsük a hozzánk látogatókat, ami megkönnyíti a kikerülést. Tavaly például nagyon jó volt a statisztikánk. Százhatvankilenc hajléktalanból ötvennek sikerült albérletbe kerülniük úgy, hogy munkához jutottak. Nem feltétlenül,és nem minden esetben bizonyul ez a kikerülés tartósnak, mert vannak akiknek csak egy időre sikerül ez. A hajléktalanok, a halmozottan hátrányos helyzetű emberek nagyon érzékeny, labilis állapotban vannak attól, hogy nem rendelkeznek megfelelő családi háttérrel. Egy betegség vagy akár egy rövidebb ideig tartó munkanélküliség nagyon könnyen olyan helyzetbe hozza őket, hogy visszakerülnek a szállóra.
- Sokszor tapasztalni ezt?
Igen, van egy ilyen ki-be járás. De minden egyes alkalommal, amikor ki tudnak kerülni innen, egy magasabb színvonalú lakhatásba, életbe, az erősít. Illetve, ha esetleg valamilyen szenvedélybetegségben szenved valaki, ott ez még nehezebb. A szenvedélybetegeknél leginkább egy tartós párkapcsolat tud segíteni abban, hogy erőt adjon ahhoz, hogy új életet kezdjen valaki, és ne essen vissza.
- Ha már a tavalyi évnél tartunk, minden úgy sikerült 2015-ben, ahogyan azt terveztétek?
A január az valóban a számadás időszaka. A visszatekintésben segít az, hogy ilyenkor beszámolót készítünk, le is írjuk az előző év történéseit, tapasztalatait, sikereit, és ez sokat segít abban, hogy átgondoljuk az elmúlt időszakot. Minden évben, ebben a beszámolóban megtervezzük a következő évet is. Összevetjük, a beszámolónkat az előző évi tervekkel, hogy lássuk mit sikerült azokból megvalósítani. Persze a beruházással és felújítással kapcsolatos terveink nem mindig valósulnak meg, hiszen az anyagi forrásaink sok esetben szűkösek. A szakmai terveink általában megvalósulnak, illetve mivel nagyon-nagy létszámban fordulnak meg nálunk a rászorulók, ezért időnként akadnak speciális helyzetek is. Ilyen volt 2014-ben az, hogy rengeteg volt a fiatal a hajléktalanszállón, ezért próbáltunk arra odafigyelni, hogy számukra mik lennének azok a speciális, életkoruknak megfelelő szolgáltatások még pluszban, amikkel minél hamarabb ki tudnak kerülni tőlünk.
- A „nagyon fiatal”, az mit jelent ebben az esetben?
Éppen, hogy tizennyolcadik életévüket betöltöttek. Ők állami gondozásból kerülnek ide, illetve pszichiátriai betegek, drogfüggő fiatalok. Általában jellemző, hogy labilis és rossz szociális körülmények között élő családból érkeznek. Rajtuk rengeteg beszélgetéssel tudunk segíteni és képzések felé orientáljuk őket. Ezeknél a fiataloknál szülőpótlékként tudunk leginkább hatni rájuk. Próbáljuk pótolni a családot. Gyakorlatilag ide jön haza, ezért a személyes kapcsolattal tudjuk őket a legjobban megfogni és afelé irányítani, hogy saját lábukra álljanak és családot alapítsanak. Abban próbálunk nekik ezáltal segíteni, hogy ne ragadjanak bele ebbe az állapotba, és tudatosítjuk bennük, hogy van dolguk a világban, van célja az életüknek, amit el is lehet érni és megvalósítható.
- Korosztály vagy egyénfüggő a beletörődés és a belesüppedés?
Teljesen egyénfüggő. Erre hosszas tanulmányok születtek már az évek alatt, hogy vajon mik azok a körülmények, szociális, mentális, személyiségbeli dolgok, amik azt befolyásolják, hogy valaki a hajléktalan identitásba beleszorul, és ki az, aki tovább tud ebből lépni.
- Számít az, hogy ki mennyi időt tölt el ebben a létben?
Igen, sokat számít, hogy mennyire azonosul ezzel az életmóddal. Sok függ attól, hogy milyen az ő személyisége és milyen neveltetést kapott, mennyire erős mentálisan és pszichésen, hogy tud önállóan gondolkodni, milyen társaságba kerül. Azoknál az embereknél, akiknek a családi hátterük labilis, nagyon keskeny a margó, ami azt jelenti, hogy egy pici hiba, mélyre tudja taszítani őket, míg egy családba ágyazott embernél akár egy nagyobb hiba esetén is a család ott van, meg tudják oldani együtt a problémát, segítik egymást.
- Ezen a margón ti mennyire tudtok szélesíteni?
Igyekszünk. Ha valaki hibázik, rossz döntést hoz, akkor igyekszünk vele nap, mint nap beszélgetni a problémáiról, felkínálunk számára lehetőségeket és motiváljuk arra, hogy hasznos dolgokkal töltse az idejét. Ilyen például a tanulás, vagy ha büntetése van, azt letöltheti nálunk közmunkásként, vagy igyekszünk közfoglalkoztatásba bevonni. Így próbálunk segíteni nekik abban, hogy ne induljanak el egy olyan úton, amelyen már nincs megállás, ily módon próbáljuk valamennyire legalább pótolni a megfelelő családi hátteret és biztonságot.
- Sokszor az emberek tele vannak előítéletekkel. Hogy látod, a társadalom minden esetben képes arra, hogy a nehéz helyzetben lévő embereket visszafogadja és segítse?
Nem rajtunk van a hangsúly elsősorban. Mindig mondjuk is, hogy a társadalom az, aki valakit vagy visszafogad, vagy nem, mert mi hiába mondunk bíztató szavakat valakinek, ha az illető elmegy a munkahelyre és ott a kollégái naponta ötször „beszólnak neki”. Az mindent lerombol két pillanat alatt. Ezért nagyon fontos az, hogy akiről szó van, az ne érezze magát hajléktalannak, legyen benne egy tartás és a háttér megfelelő biztosítása, hogy ne is látszódjon rajta, hogy ő milyen nehéz körülmények között él. Igyekszünk segíteni ebben minden hozzánk kerülőnek.
- Év közben az egyszerű hétköznapokon, amikor nincs reflektorfényben az empátia és a segítségnyújtás, mennyien kopogtatnak be nálatok, hogy segítő kezet nyújtsanak?
Adományok tekintetében nagyon sokszor tapasztalható az önzetlen segítségnyújtás és tenni akarás. Sokszor a körülmények nagyban változtatják a gondolkodást. Érdekes volt az az időszak, amikor még a kezdetén voltunk a válságnak és a lakáshitelek az egekbe szöktek, azt tapasztaltuk, hogy a hajléktalan szálló felé sokkal több gesztus érkezett akár adományban, akár érdeklődésben. Valahogy az a helyzet, hogy az emberek akár el is veszíthetik a lakásukat és a lakhatásukat, megváltoztatta a gondolkodásukat, annak ellenére, hogy nem volt tömeges abban az időszakban a hajléktalanná válás. Ilyen esetekben is tapasztalható volt a család megtartó ereje. Tehát az egész körülményfüggő is, de alapvetően nagyon jó szándékúak az emberek és igyekeznek segíteni, mindenki nyilván a maga lehetőségeihez mérten.
- Sok helyzetben számíthat rátok a város lakossága…
Mindig úgy fogom fel, és a Szeretetszolgálat is úgy fogja fel, hogy mi szeretnénk a tudásunkat, tapasztalatainkat, értékeinket, időnket, ötleteinket átadni és nyújtani valamit, ami értékes. Maga az, hogy önkénteseket toborzunk és az önkéntesek segítenek a rászorulóknak, az nem csak azoknak jó, akik ezt a segítséget élvezik, hanem az önkénteseknek is. Mélyen hiszek abban, hogyha valaki ilyen önkéntes feladatokat felvállal, az számára ugyanolyan jó, mint annak, aki kapja. Ezáltal jobbá, határozottabbá, önállóbbá, felnőttebbé válik. Az önkéntesség egy érték annak is, aki felé a gesztus megtörténik és annak is, aki adja és csinálja.
Pifkó Szera
