Kick-boxban kétszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, tizenkétszeres felnőtt magyar bajnok. Ökölvívásban Magyarország első Női Amatőr Ökölvívó Világbajnoka, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese. Pruzsinszky Ivettről, aki a kick-boxban, valamint a ökölvívásban érte el ezeket a hatalmas sikereket, régóta nem olvashattak és hallhattak a szurkolók. Ezért kíváncsi voltam, amióta 2007-ben abbahagyta az aktív sportpályafutását, mivel foglalkozik, hol kamatoztatja a sportban szerzett tudását és tapasztalatait. Vele beszélgettem.
- Kilenc évesen kezdtél el kick-box, edzésekre járni. Hogyan talált meg ez a sport?
A Linda című filmsorozat igen nagy hatást gyakorolt rám annakidején. Illetve már akkor ismertük az edzőmet, Zrínyi Miklóst és ő már korábban próbált engem csalogatni edzésekre, de csak később, mikor apukám elvitt egy bemutatóra, akkor kaptam kedvet ehhez a sporthoz. Ezután lementem edzésre, ott ragadtam és hamar elindult a sportpályafutásom. Hamar elkezdtem versenyezni, jöttek az eredmények. Úgyhogy nem volt kérdés az, hogy ezt kell csinálnom.
- Arra emlékszel, hogy mi fogott meg kislányként ebben a küzdősportban?
Az volt az érdekes, hogy én egyáltalán nem voltam ilyen mentalitású, hogy én most verekedjek, vagy nagyszájú legyek, de mégis megfogott azzal ez a sport, hogy nagyon hamar ráéreztem a technikájára. Edzőm, Zrínyi Miki is látta bennem egyből a tehetséget és ezt a fajta fogékonyságot. Nagyon hamar versenyekre vitt, és az embernek az ilyen visszaigazolások táplálják az önbizalmát Ez hajtott, agyaltam azon, hogy mit lehet ebből még kihozni. Versenyről versenyre motiváltabb lettem, és így folyamatosan jöttek a jobbnál-jobb eredmények. Magával ragadott ez az egész, mert azt éreztem, hogy jó helyen vagyok.
- A logika és a figyelem igen fontos része ennek a sportágnak…
Ebben van igazság, hiszen az egésznek a lényege az, hogy az ember észnél legyen. Nyilván vannak olyan versenyzők, és nekem is voltak olyan ellenfeleim, akik csak ész nélkül jöttek és próbáltak püfölni. Ezeket a helyzeteket imádtam, pont jól ki tudtam ezt használni és próbáltam okosan bunyózni és nem ész nélkül belemenni a helyzetekbe. Törekedtem arra, hogy ne vegyem fel az ellenfelem stílusát. Ehhez kell egyfajta jó szem, hogy lássa valaki, hol kell azt épp megütni, megrúgni, aki vele szemben áll, ez egy nagyon összetett dolog.
- A mérkőzésekre, hogy készültetek? Volt már akkor arra lehetőség, hogy visszanézzétek a meccseiteket és ezáltal elemezzétek az ellenfelet és saját magatokat is?
Évek alatt alakult ez ki. Vittünk versenyekre kamerákat, felvettük a mérkőzéseket és így ki tudtuk elemezni a játékunkat. Ezekből rengeteget lehetett tanulni és nekem nagyon sokszor be is villant akár edzésen, akár bunyó közben, hogy mire kell figyelnem, mit csináltam rosszul előző meccseimen. Ezt egyébként másképp nem is lehet csinálni, csak ha ott van az ember százszázalékosan és elhiteti magával, hogy ez még jobb lehet és tovább lehet fejlődni és ezt csinálni kell. Csinálni, az edzőre hallgatni és rengeteg versenyt megélni, rutint szerezni.
- A rengeteg rutinhoz, nyilván rengeteg idő és energiai is kell. Hogyan tudtad összeegyeztetni a sportot és a tanulást?
Nem illik ilyet mondani, de a sportot kicsit a tanulás elé helyeztem. Nem voltam se kitűnő se rossz tanuló. A József Attila Általános Iskola után a Dobó Katalin Gimnáziumban érettségiztem. Akkor is a sport volt a legfontosabb az életemben, ezt az is bizonyítja, hogy az érettségi előtt egy hónappal elmentem három hetes edzőtáborba. De így is sikerült minden. Ehhez nyilván baromi nagy kitartás és alázat kellett. Lehet, ezt akkor máshogyan kellett volna, de nagyon hajtottam a sikert. Később jött az ökölvívás is, ott elhúzták a mézesmadzagot előttem, hogy olimpiai szám lesz, aztán végül csak sokkal később lett az. Persze valamilyen szinten fontos volt a tanulás is, hiszen lényeges, hogy az ember ne maradjon tudatlan, de a sportpályafutásom ideje alatt, olyan sikereket élhettem át, ami mindig is az enyém marad, sosem vehetik el tőlem. Most azt látom, hogy nagyon sok gyerek arra hivatkozik, hogy a tanulás mellett nem lenne idejük sportolni, ezért nem járnak edzésre. Ilyenkor az egyik szemem sír, mert ez nem jó. Én is túl voltam terhelve, de valahogy megoldottuk. Ha nem is élsportolói szinten, de nem szabadna, hogy csak a tanulás és csak a számítógép, csak a kitűnőség számítson.
- Az emberekben számtalanszor felmerül az a félelem a küzdősportokkal szemben is, hogy agressziót válthatnak ki a gyerekekből. Te hogy látod ezt?
Azt gondolom, hogy, aki ilyen sportot űz vagy űzött, az a ringben vagy a páston pont kiéli magát és nincs szüksége arra, hogy még otthon is rendet tegyen, vagy üssön. Ez egy tévhit, hogy a küzdősportoktól agresszívvá válnak a gyerekek.
- Ezt a te életedben az is mutatja, hogy a kick-box után egésze más jellegű dologgal kezdtél el foglalkozni. Kozmetikusnak tanultál, amiben viszont a finomság a lényeg.
Nem nagyon találtam a sporton kívül a helyem. Sokat gondolkodtam, hogy mit lehetne még csinálni, ha már nem sportolok. Engem annyira lekötött a sport, meg annyira azt gondoltam, hogy én ebből fogok megélni, de ez sajnos nem így lett. Azért lettem akkor kozmetikus, mert tetszett ez a szakma, imádtam csinálni, de aztán rájöttem végül, hogy mégsem ez az én világom és akkor mentem el százszázalékig az edzőség felé. Ez tizenöt évvel ezelőtt volt. Azóta elvégeztem az aerobik- és a kick-box edzői, valamint a személyi edzői tanfolyamot is. Most az időm nagy részét a személyi kick-box edzések teszik ki.
- Amelett ne menjünk el, hogy 2007-ben fejezted be a sport pályafutásodat. Ez nyilván nagy döntés volt. Minek a hatására döntöttél az abbahagyás mellett?
Akkor voltam huszonnégy éves. 2006-ban nagyon sikeres évet zártam, két Európa- bajnokságot is megnyertem és akkor kezdtem elgondolkodni azon, hogy mi hasznom van ebből a sportágból. Ebből nem lehetett megélni, ezért mindenképpen váltanom kellett. Sajnos nem voltunk úgy megbecsülve, sem városi szinten, sem országos szinten, ahogy mi ezt megérdemeltük volna. Pedig ugyanúgy benne volt a munkánk, mint mondjuk egy olimpikonnak. Úgyhogy elgondolkodtam, hogy hogyan tovább. Számomra elég nagy törést jelentett az, hogy igazán nem foglalkoztak azzal, hogy nyertem két Európa-bajnoki címet, sem helyi szinten sem sehogy. Az embernek ilyenkor hiányzik, hogy kicsit elismerjék, nem csak a családban, hanem máshol is. Ez mind a mai napig egy elég erős sérelmem. Ennek hatására hoztam meg azt a döntést, hogy abbahagyom. Biztos, hogy lett volna bennem még eredmény, edzőm, Zrínyi Miki is úgy látta, nem is örült neki, hogy abbahagyom. De akkor kialudt bennem a tűz, és nem éreztem már kellő motivációt arra, hogy folytassam.
- Kilehet öregedni a kick-boxból vagy akár az ökölvívásból?
Mindenkinél máskor és máshogy jön el ez a pillanat. Nagyon sokan például akkor hagyják abba a sportot, mikor elmennek főiskolára vagy egyetemre. Olyankor már más lesz a fontos, nincsenek helyben, nem tudnak annyit edzeni. Van akinél párkapcsolat hozza meg ezt a döntést, mert babát szeretnének. Olyan férfi sportoló is van, aki 36 évesen még mindig űzi ezt a sportot, majd elkezd veteránban versenyezni. Én viszonylag fiatalon hagytam abba, mert ami időt eltöltöttem ebben a sportban az volt sok, nagyon intenzív tizenöt év volt.
- Hogy érzed, így ha visszatekintesz a múltra, megérte csinálni?
Mindenképp megérte csinálni, mert rengeteget adott, nem csak emberileg, hanem kapcsolatokban és ismertségben is. Sokszor még most is, ha édesapám valahol bemutatkozik, megkérdezik tőle, hogy az ön lánya Pruzsinszky Ivett. Ez olyankor őt is nagy büszkeséggel tölti el.
- Mit ad kick-box azoknak, akik csinálják?
Önfegyelmet, önbizalmat, kitartást. Aki rendesen belemerül a sportba, azt életre neveli.
Anikó Fotó
- Az előbb felsoroltakat, gondolom a mostani munkád során is tudod kamatoztatni…
Persze. Mind a mai napig. A munkám is olyan. A személyi edzősködés során különböző típusú emberekkel találkozom. Felnőttekkel foglalkozom, őket kell tanítanom és van olyan, aki negyvenöt évesen jön oda úgy, hogy nyilván se ütni, se rúgni nem tud, nem is nagyon sportolt. Ehhez kell türelem és kitartás, hogy te őt megtanítsd. Az élet minden területén tudom például a kitartásomat kamatoztatni.
- Mit tervezel, öt év múlva, hogy nézzen ki az életed?
Pont mostanában foglalkoztat ez, hogy mi lesz velem öt év múlva, mert egy olyan munkát végzek, amiben fizikálisan is részt veszek. Remélem, hogy azért már egy gyerkőcöt fogok nevelgetni öt év múlva, illetve most végeztem el egy fotós iskolát, amit nagyon régóta tervezgettem, de mindig a sportot helyeztem előtérbe. Most ezzel így barátkozom, levizsgáztam kitűnőre. El tudnám magam képzelni akár mint sportfotós. Ez benne van a levegőben, de még nem tisztult le, hogy fogom ezt összeegyeztetni azzal, amit most csinálok. Nagyon szeretném, ha a fotózás az életemben valamilyen szinten helyet kaphatna, de egyelőre még nagyon sok az edzés, amit tartok. Megnyugvást adna, mert nem biztos, hogy mondjuk ötvenévesen már jól fogok mutatni az edzőteremben.
Kívánom, hogy öt-tíz év múlva már sportfotósként ülj velem szemben, és úgy beszélgessünk!
Pifkó Szera
