132 lépcső, szédülés, hirtelen kitáguló fényességes szakrális tér, szimbolika és csöndes elmélyülés. Ezek a benyomások és érzések ragadtak el, akkor, amikor részt vettem Kovács Melinda kiállítás megnyitóján a Főszékesegyházi Kincstár Panorámatermében, Mária napján.
- A kamara kiállítás címe Oltalom, mi adta ennek a tárlatnak az alapgondolatát?
Azt tudtam, hogy olyan anyagot szeretnék kiállítani, ami méltó ehhez a helyhez. Először arra gondoltam, hogy Szent István királyhoz kapcsolódóan fogok kiállítani anyagot, de újra gondolva a témát Szent István királyhoz annyiban kötődik, hogy felajánlotta Magyarországot a Szűz Anya oltalmába, ezért a kiállítás témája végül Szűz Máriához kapcsolódik
- Hogy indultál neki ennek a témának?
A fénykép konkrét, határozott dolog, nehéz úgy megfogalmazni egy Mária képet, hogy az ne csússzon el. Mivel a fényképeimet festem is, ezért gondoltam, hogy a fotó és a festmény keveréke lenne, így elég hosszú idő kellett ahhoz, hogy kialakuljon a konkrét formája a kiállításnak.
- Végül az egész sorozat egy Mária kép köré épül fel…
Igen, Murionak egy Mária képét választottam, a Rózsafüzéres Madonnát. Először kerestem sok olyan fényképet, amelyek a világháborúhoz kapcsolódnak és Magyarország a központi témájuk. Találtam olyan fényképeket, amelyek Esztergom, Békéscsaba bombázásánál készültek. Úgy gondoltam, hogy Szűz Mária akármennyire is Magyarország védő Anyja, de mégis, amit megtestesít az elég globális. Ezért kiválasztottam egy I. Világháborús fényképet, ami nagyon megrázott. A fotón azt látni, hogy gyerekek és asszonyok dolgoznak egy bombagyárban. Valójában ezt a két előbb említett képet montíroztam össze úgy, hogy benne legyen az oltalom. A Madonna kép köré építettem fel az anyagot, amely hálaadó táblákra emlékeztet. Ezek nagyon minimális, csendes kis táblácskák, melyek alapmotívuma három imádkozó kéznek a variációi, amikben együttesen van jelen a mikró és a makró világ. Ezek az úgynevezett offerek, azaz hálaadó táblák a Mária tisztelethez tartoznak, melyek formái engem mindig lenyűgöztek. A hálaadó táblákon kívül a kiállítás anyagát a vitrinekben található votívók teszik egésszé. Az általam megformázott kezekre és lábakra kasíroztam fel analóg technikával készült régi fényképeimet. Ezek az én kéz és láb lenyomataim és azért gondoltam, hogy a képeimmel díszítem őket, mert valójában így kívánok köszönetet adni azért, hogy ezek a fotósorozatok az évek során létrejöhettek. Így építkezett folyamatosan az anyag.
- A kamara kiállítást végignézve felfedezhető, hogy a Mária kép mindkét oldalán ugyanazokért a dolgokért kulcsolnak hálára a kezek. Ez a szimmetria tudatos volt, vagy az anyag születésekor szépen lassan kialakult?
Annyiban tűnhet szimmetrikusnak a dolog, hogy a képek témájában valóban törekedtem valamennyire a szimmetriára, de ez tényleg csak akkor tűnik fel, ha valaki alaposabban megnézi egyenként a képeket. De ez a szimmetria is szépen lassan alakult ki. Korábbi sorozataimnál is így történt, volt egy kép, amiből kiindult az egész, utólag visszagondolva érdekes, hogy nem mindig az volt a sorozat kezdő képe, mint például a Terrárium sorozatomnál, ahol a kiinduló fotó csak az ötödik képe volt a mesének.
- Ha a sorozataidat nézem, mindig úgy érzem, hogy valami titkot rejtenek, amit mindig meg szeretnék fejteni. Ott voltak például a Tiszta forma sorozatod fej- és test nélküli figurái…
Azok a figurák pont azért készültek, hogy keressen, láthasson bennük az ember bármit. Alapvetően ezek a kerekded formák, egyszerre ” tökéletesek” és megfoghatatlanok.
- Ezek után az Oltalom sorozat eléggé letisztult és érthető.
Igen, biztos sok embernek furcsa volt az, amit láttak. Nyilván nem erre számítottak. 2010-ben volt egy összefoglaló anyagom Más képek címmel, amit albumban is megcsináltam. Az akkori rendszerezésénél gondoltam arra, hogy valójában nekem kellene megfogalmaznom, hogy én ezekkel a sorozatokkal mit szerettem volna közölni. Miért aktok, miért csendéletek, mit gondolok róluk és a témáikról.
- A fotósorozataid tulajdonképpen egy belső fejlődési folyamatnak is tekinthetőek?
Nem biztos, hogy ez fejlődési folyamat, mert az ember szerintem egy bizonyos kor után elsősorban inkább átalakul, és megváltozik a világhoz való viszonya, meg az életről alkotott nézete. Letisztul.
Ez a letisztulás az Oltalom című tárlaton abszolút érzékelhető és megfigyelhető. Kíváncsian és érdeklődve várom ennek a folyamatnak a következő állomását.
Pifkó Szera
