Miközben a Zsolt Nándor Zeneiskola egyik picike termében ülve vártam Hegedűs István népi furulyásra, megpillantottam az asztalán az orosz irodalom egyik jeles művét, a Bűn és bűnhődést. Akarva akaratlanul átfutott az agyamon, vajon egy húszas éveinek elején járó életvidám zenész milyen indíttatásból olvas ilyen korántsem könnyed művet. Ezért ezzel kezdtük beszélgetésünket…
- Miért pont Dosztojevszkij?
Ezt a művet három éve kezdtem el olvasni, sajnos egy tragédia miatt nem tudtam befejezni. Most azonban az egyik legjobb színész barátom a Forte Társulat Bűn és bűnhődés című előadásában játszik, aminek a bemutatóját én is megnézem, ezért újra a kezembe került ez a könyv.
- Ha színházba mész, előtte mindig elolvasod az éppen aktuális darabot?
Nem feltétlenül, de ez olyan nagy mű, hogy már amikor olvastam, anno három évvel ezelőtt, akkor is hatott rám érzelmileg, sok minden felszakad ilyenkor az emberben.
- Amikor furulyán játszol, akkor is ez az érzés kerít hatalmába?
Keservesek állnak a legközelebb hozzám itt el tudok feledkezni a gondjaimról. Csak a hangszerre, és a bennem lévő érzésekre gondolok és ezek irányítanak az adott pillanatban.
- Nem sokan választják a népi furulyát érzéseik és a bennük lakozó gondolatok kifejezésére, nem egy menő hangszer…
Igen, ez nem egy menő hangszer, ezt jól látod, azonban mostanában egyre népszerűbb.
- Hogyan találtál rá erre a hangszerre?
Hét-nyolc éves koromban néptánccal kezdtem, de persze ekkor már zenéltem is. Mivel édesanyám zenetanár, ezért már akkor megjelent az életemben a zene és a hangszeres önkifejezés. A barokk furulya és a trombita mellett még énekeltem is. Aztán a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában találtam rá a népi furulyára.
- Mikor láttalak és hallottalak zenélni, olyan volt mintha eggyé váltál volna a furulyával…
Ezt nagyon jól láttad. A népi furulya, ez a „kis bot” egy olyan lelki pluszt ad, amit nem tud megmagyarázni az ember magának. Ezek az érzések erősítenek meg lelkileg.
- Ehhez a lelki gazdagsághoz és zenei tudáshoz, milyen módon szerezted az alapokat?
A zenei szakközépiskolában Ács Gyula és Csiszár István tanárok irányítása alatt tanultam meg az alapokat. Ők nagyon sok gyűjtő utat szerveztek Erdélybe. Ilyenkor akár egy hétig is együtt élhettünk azokkal az emberekkel, akik nekünk a mestereink, más szóval adatközlőink voltak, akiktől rengeteget tanulhattunk. Megtapasztalhattuk, milyen ott élni, milyen örömeik, bánataik és problémáik vannak. Ebből sokat lehetett töltekezni. Majd felvételiztem a Zeneakadémiára ahol kiváló tanárom, mentorom Juhász Zoltán volt, akihez még az egyetem elvégzése után is visszajárok.
- Ezek a pillanatok motiváltak abban, hogy most tanárként adod át a tudásodat többek között a Zsolt Nándor Zeneiskolában is?
Nem egészen. Volt előttem egy példa, hiszen édesanyám is tanít, édesapám pedig református lelkipásztor volt, így ő is valamilyen módon az oktatás területén dolgozott, hitoktató is volt.
- A tanítás mellett akadnak olyan lehetőségeid és alkalmaid, amikor zenészbarátaiddal együtt játszotok?
Néhanapján igen, sikerül összehozni egy-egy alkalmat, amikor páran összeállunk és örömzenélünk, de szeretném, ha lenne egy állandó együttesem.
- Említetted, hogy énekeltél is. Mostanában is énekelsz még?
Szoktam énekelgetni, eljárok táncházba, ahol kiénekelheti magából az ember az örömöt és a bánatot. Amikor egyetemre jártam, ott népi éneket tanulhattam Agócs Gergelytől. Nagyon sokban meghatározta az énektudásomat, és a hangszeres zenéhez való hozzáállásomat is.
- A tanítás során mit tapasztalsz, mennyire nyitottak a gyerekek a népzenére?
Kilenc növendékem van, és egyre jobban kezdenek nyitni itt is, de országosan is növekszik az igény a népzenére. Alapfokú művészeti iskolákban akkreditálják a népzene szakot és egyre több szakember van.
- Az eddigiekből kiderült, hogy te egy elég maximalista és tervező típus vagy…
Elég fiatal vagyok ahhoz, hogy akár nagyratörő terveket is dédelgessek. Természetesen előfordul, hogy nem mindig úgy sikerül, ahogy szeretném, de a kudarcok is előre viszik az életünket.
Pifkó Szera
