Az embernek legyen akár bánata vagy öröme, egy jó közösség mindig vele együtt sír vagy nevet, átlendíti a nehéz perceken. Egy baráti közösségben sok erő és kitartás lakozik, ezért jó hozzá tartozni. Ilyen az idén harminc éves Esztergomi Triatlon Klub is. Az ünnepi év kapcsán Ágostonné Dóka Zsófia egykori versenyzővel, utánpótlás edzővel beszélgettem.
- Mikor kerültél először közelebbi kapcsolatba a triatlon sportágaival?
Hat évesen tanultam meg úszni, és kezdtem el szertornázni. A torna miatt az úszás pár évre abbamaradt. Öcsém cselgáncsozott, és eltörte a kulcscsontját. Akkor azt tanácsolták neki az orvosok, hogy menjen el úszni, így apukám levitte őt az uszodába. Akkor jött meg a kedvem nekem is. Így kezdtük el. Egy évig csak úsztunk, majd átkerültünk Heer Lajoshoz triatlonozni, amit én 13 évig versenyszerűen csináltam. Egyetemista koromban hagytam abba, akkor kezdtem el foglalkozni az úszásoktatással. Ahogy bekerültem a Pécsi Tudomány Egyetem testnevelés szakára, rögtön kiszúrták az úszástudásomat, megkérdezték, hogy lenne-e kedvem oktatni.
Örömmel vállaltam, tanulás mellett oktattam 5 éven keresztül.
- Miért éreztétek úgy, hogy az úszás mellett még kell valami? Hiszen a triatlonban három sportág játszik szerepet.
Nem éreztük. Én akkor tíz éves voltam, az öcsém nyolc. Az úszás megtetszett, a futásra mindketten alkatilag alkalmasak voltunk és a kerékpár az hozzá jött. Amikor egy gyerek ebbe belecsöppen, akkor még fogalma sincsen arról, hogy mit vállal a három sportággal.
- Hanem csak viszi a lendület…
Meg a Lajosbá. Azt tudni kell, hogy ő, amint tehetséges gyereket észlel, rögtön beszervezi és onnantól kezdve nincs mese. Az az igazság, hogy ezt élveztük, hiszen olyan közegbe kerültünk, egy szuper csoportba, akik nagyon összetartóak voltak már akkor. Jó hangulatú társaság volt, sokan is voltunk, élveztük az edzéseket. Rögtön jöttek a sikerek és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszerettük a triatlont. Nagyon sok gyerek van, aki elkezdi, nem lesz elsőre sikerélménye, ezért elmegy az egésztől a kedve, és megterhelőnek érzi a három sportágat. Viszont nekünk szerencsénk volt, mert viszonylag tehetségesek voltunk. Már az első versenyen dobogón végeztünk, és ez nagy motivációs tényező volt.
- Mitől működik ennyire jól ez az egyesület már harminc éve?
Ezen én is gondolkodtam már sokat, hogy mi lehet az, ami miatt ennyire jól működik az egyesület. Heer Lajos nagyon jól tudja motiválni a gyerekeket, és el tudja velük hitetni, hogy ha keményen dolgoznak, akkor meglesz a siker. Ennek érdekében keményen dolgoztatja a őket. Triatlonban rengeteg edzés van, mert heti kettő-három edzéssel semmire nem mennének. Ezek mellett pedig azt tapasztaltam az elmúlt huszonhárom évben, hogy Lajosbá tényleg második apánkként működött. Szigorú, és egy gyereknek nagyon fontos, hogy rendszer legyen az életében. Azt veszem észre, hogy edzők között azok sikeresebbek, akik következetesek tudnak maradni, és ő ezt abszolút megtestesíti. Ott volt az életünkben minden áldott nap, mindent elmondhattunk neki, tényleg olyan volt, mint egy második apa. Mivel az életünk nagy részét ott éltük az uszodában, ezért ez gyakorlatilag így is volt.
- Amikor Heer Lajossal készítettem interjút kiemelte, hogy a gyerekek akkori lelkesedése, ma már nem tapasztalható…
Más a helyzet. Mások voltunk mi gyerekként, és mások a mai gyerekek. Én azt gondolom, ez alapvetően azért van, mert felnőtt a szülőknek egy új generációja, akik más dolgokat helyeznek előtérbe. A fontossági sorrend már nem ugyanaz, mint régen. Ebben nőnek fel a gyerekek is és már egészen más az értékrendszerük, hiányzik a megfelelő alázat belőlük a sport iránt. Felnőtt egy olyan generáció, akiknek már nem annyira fontos a mindennapos testmozgás, más értékrendet képviselnek, miközben az oktatási rendszer és a nevelési módszerek nem képesek követni a változásokat.
- Hogyan tudja segíteni a sportolás egy gyerek mindennapjait?
Az tény, hogy az a gyermek, aki sportol, egészen másképp viselkedik a hétköznapokban is, mint aki egyáltalán nem. Sokkal fegyelmezettebb, szívesebben van a szabadban és végez mozgásos tevékenységet, sokkal egészségesebb mint azok, akiknek a családjában nem fontos a sport. Valamint a tanulmányi eredményén is meglátszik.
- Ez egy kemény sport. Sokan lemorzsolódnak?
Van lemorzsolódás. Én kicsikkel foglalkozom, nálam az első lemorzsolódás akkor kezdődik, amikor az óvodából bekerülnek az iskolába. Vannak, akik az első osztályt annyira megterhelőnek érzik, hogy abbahagyják a sportot. Én ezt valahol hibának tartom. Azt látom, hogy a szülők nagyon sok mindent akarnak a gyerekekkel csináltatni. Egy hat-hét éves korú gyereknek muszáj, hogy legyen szabad délutánja. Én az utánpótlásban heti három edzést tartok nekik, ez a minimum ahhoz, hogy fejlődjenek. Ennél több sok lenne, az már megterhelő. Azonban ha e mellé még jön a néptánc, a furulya, szolfézs, külön angol meg a hímző szakkör, már túl sok egy óvodás, kisiskolás gyereknek. El kell tudni dönteni, mit szeretne a gyermek csinálni, és közben hagyni neki szabadidőt a játékra is.
- A triatlonnak mitől van ilyen közösség építő és formáló ereje?
Ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy valamennyire egymásra vannak utalva például a szülők is. Nálunk egy versenyre történő elutazás úgy néz ki, hogy a szülők összeállnak autókkal, megszervezik, hogy ki kit tud vinni. Ez már régen is így volt. Mivel nincs az egyesületnek szponzora, és a tagdíj is viszonylag alacsony ahhoz, hogy erre sok pénzt tudjunk áldozni, ezért most is a szülők segítségére van utalva az egyesület. Ez összekovácsolja a tagokat. A versenyeken is szükségünk van a szülők segítségére, sok a gyerek az egyesületben, ami nagy szervezést igényel a versenyek helyszínén is. Ehhez egy edző nem elég. Mindenki tudja mi a dolga. Ezek mind jó hangulatú, időnként több napos versenyek. A szálláshelyen a verseny előtt jókat lehet beszélgetni, kicsit olyan, mint egy nyaralás. Ezért is lehet, hogy ez harminc éve jól működik, mert ugyan a tagok cserélődnek az évek során, de a családias légkör megmarad.
Pifkó Szera