Tavaly Maráz Zsuzsanna az Ultrabalaton győzelme után, amikor a jövőről kérdeztem, úgy nyilatkozott, hogy hatalmas csoda, ha minden tökéletes és megfelelő, ezért egyáltalán nem biztos, hogy még egyszer az életében sikerülni fog megnyernie ezt a versenyt. Azóta eltelt egy év, és az ezalatt elvégzett kőkemény munkának meglett az eredménye. Zsuzsanna megvédte címét és ismét a legjobbként szakíthatta át a célszalagot.
- Az idei Ultrabalatonon ugyanaz jelentette számodra a hajtóerőt, mint a tavalyi győzelmednél?
Idén konkrét tervel mentem és a verseny első felében engem végig az vitt előre. Nagyon-nagyon koncentráltam, figyeltem a pulzusomat és a tempót. Emelett természetesen a nehéz időszakokban, amikor már nagyon fáradt voltam, akkor a szeretteimre, a családomra, csapattársaimra és a szurkolóimra gondoltam. Szerencsére nem volt olyan bajom verseny közben, ami gátolt volna az előrejutásban, azt éreztem menni kell, mert tartozom magamnak, meg azoknak, akik nekem szurkolnak azzal, hogy végigmegyek a versenyen.
- 2016-ban milyen tervet követtél?
Tavaly olyan hatalmas tervem nem volt, mivel az első ilyen nagy versenyem volt, nem tudtam mi fog velem történni 140 kilométer után. De azért úgy kalkuláltam, hogy esélyes vagyok a dobogóra. Idén ehhez képest azzal a céllal mentem, hogy javítani szeretnék az időeredményemen. Úgy okoskodtam, hogyha kihagyok a kiállásaimból egyet-kettőt már megvan a javítás és nem is akartam semmivel sem gyorsabban futni. Azt tapasztaltam, hogy ha az ember csak egy rövid időre is megáll, akkor már sokkal nehezebb újra elindulni. Ezért hallani nem akartam arról, hogy én akár csak egy pillanatig is megálljak.
- Ez magadnak egyfajta bizonyítási vágy?
Nem, csak azt gondolom, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy végig kell menni gyorsan, mert minél több idő telik el, annál fáradtabb lesz az ember, és ezért én nem akartam sokáig kint lenni a pályán.
- A két győzelmed között számodra van különbség?
Most sokkal nagyobbat küzdöttem magammal, a tavalyi könnyebben ment annak ellenére, hogy az volt a jobbik időm. Ezért azt mondanám, hogy nem tudom összehasonlítani a kettőt, nem állítanám, hogy valamelyikre büszkébb vagyok.
- Idén miből fakadt az, hogy nagyobbat kellett küzdened saját magaddal?
A meleg annyit kivett belőlem energetikailag is meg mindenhogyan, hogy emiatt sokkal fáradtabbnak éreztem magam mint tavaly. Volt egy olyan iszonyatos combfájdalmam, amit szintén ez a nagy meleg okozott és maga a fáradság is, ami a felénél, 110 kilométernél okozta a legnagyobb gondot. De annyira rosszul nem voltam, hogy az bennem felmerüljön, hogy én ezt nem csinálom tovább. Mindig megkérdeztem, hogy hogyan állunk, hogy állnak a többiek és akkor már jó egy órás előnyöm volt, úgyhogy ez kicsit megnyugtatott.
- Az hajtóerőt jelent, hogy hogyan állnak a többiek?
Igen, mert ha közelebb lettek volna, az biztos, hogy motivált volna egy tempósabb futásra, akkor nem engedem így el magam. Akkor kijön az emberből a versenyszellem és muszáj menni. Nyerni akartam. Úgy mentem oda, hogy nagyon szeretném bebizonyítani, hogy még egyszer tudok győzni. Persze féltem a lányoktól, mert tudom, hogy egyre jobbak és egyre jobb eredményekkel futnak. Voltak közülük olyanok, akiktől nagyon tartottam. Hozzáteszem nem azoktól, akik mögöttem voltak. Innen látszik, hogy soha nem lehet tudni, hogy ki jön. Esetleg feltűnik egy teljesen idegen név, akit sosem láttál, sosem hallottál róla, odaáll és egyszer csak ott van mögötted és lehet, hogy még meg is előz. Ez az egész küzdelem nálam most fejben dőlt el.
- Hogyan lehet erre a küzdelemre mentálisan készülni?
Lehet fejben készülni. A hosszú edzések alatt hasonló dolgokat élek meg, mint a verseny ideje alatt, még akkor is, ha csak egynegyedét csinálom az Ultrabalaton távjának. Még egy 50 kilométeres edzést is ugyanolyan nehéz néha megcsinálni, mint a 200 kilométert. Úgyhogy ezt a hosszú edzések során is gyakorolom, hogyha fáradt vagyok, akkor hogyan kell tovább menni és megpróbálni kihozni magamból a legjobbat. Ezen kívül próbálkoztam meditációval, ami a fájdalmat segít leküzdeni. Most is segített az agyam, vannak órák, amivel nem tudok elszámolni, ilyen volt az éjjel egy óra utáni időszak. Biztos vagyok benne, hogy az agyunk képes arra, hogy kikapcsol olyan helyzetekben, amikor nagy a fáradság vagy a fájdalom. Akaratlanul átsegít a nehéz helyzeteken. Akkor voltam így először, amikor a kislányomat szültem. Ez is azt bizonyítja, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondoljuk.
- Kik azok, akik segítették a felkészülésedet?
Hogy kik segítettek? Hát nagyon sokan. Már 4 hónapja van edzőm, Lőrinc Olivér. Sok dolgot levesz a vállamról. Nincs az a bizonytalankodás, mint tavaly, rábízom magam és sokkal könnyebb így. Tetszik a közös munka. Rajta kívül a csapatom, az Esztergomi Futóművek támogatnak, a családom, a kolléganők, mert elnézik, ha fáradt vagyok és átveszik tőlem a munka egy részét. Felszereléssel a Salomon Hungary támogat és kaptam a Suunto Magyarországtól egy nagyon szép órát, ami nélkülözhetetlen a pulzus alapú edzésekhez.
- Mit ad neked az, hogy kétszer is megnyerted az Ultrabalatont?
Visszacsatolást arról, hogy sokkal többre vagyok képes, mint ahogy azt magamról gondoltam volna. Olyan jó ott lenni és csinálni és benne lenni, hogy most, hogy eltelt két hét, már mennék vissza és megcsinálnám még egyszer. Annyira sajnálom, hogy csak évente egyszer van.
Pifkó Szera