Szemkápráztató ruhák és sminkek, elvarázsoló mozdulatok, különleges hangulatú zene és olyan, mintha máris az Ezeregy éjszaka meséinek valamelyikébe csöppentünk volna. Hogy mi a titka a hastáncnak, és miért sajátítja el ennyi hölgy a mozdulatokat, arról Heizelmann Izabellát kérdeztem, aki Iza bellydance-ként szólóban, az Amira Art Company tagjaként és a Zemirah tánccsoport vezetőjeként csoporttal is bizonyítja, hogy ez a tánc nem csak szórakoztat, de értéket is közvetít.
Fotó: Molnár Gábor
- Téged egy viszonylag visszahúzódó, visszafogott embernek ismertelek meg, a hastánc pedig egy egészen kitárulkozó tánc. Ennek ellenére, hogyan talált rád mégis ez a tánc?
Mindig szerettem mozogni és gyerekkorom óta kerestem azt a mozgásformát, ami igazán én vagyok. Balettal kezdtem, még első osztályos koromban, de az egy év után megszűnt. Mivel falun nőttem fel, ezért csekély volt a választási lehetőségem. A balett után karatéztam, de fél év után az is megszűnt, majd társastáncokat tanultam, mivel azt indítottak. Annál már éreztem, hogy nekem való, mert a zene nagyon magával ragadó volt, csak mindig ott volt egy partner, aki nem engedte, hogy igazán elragadjon a zene. Aztán sajnos a társastánc is megszűnt. Később, egyetemista koromban jazzbalettre jártam. Kipróbáltam minden mozgásformát, ami a közelemben volt, de mindegyiknél azt éreztem, hogy ez még nem az, amire igazán vágytam. Aztán az egyik csoporttársnőm hívott el egyszer a hastánc tanfolyamára. Ahogy beléptem, azt éreztem, hogy a hangulat, a ruhák, a zene, ami elindult, mind-mind megfognak és magukkal ragadnak. Olyan élmény volt, hogy azt éreztem, hogy otthon vagyok.
- Az előadások során a középpontban vagy, a mindennapokban ez nem jellemző rád…
Nagyon-nagyon zárkózott típus vagyok és a színpadon kívül, illetve amikor a színpadon vagyok, de már nem táncolok, akkor nem érzem jól magam a figyelem középpontjában. Amíg táncolok, mindig azt érzem, hogy egy zárt közegben vagyok, ahol védve vagyok, biztonságban. Jön a zenére a mozdulat és azt érzem, hogy szárnyalok és teljesen elfelejtem a külvilágot. Ha a nézők látják a táncom és látom rajtuk, hogy tetszik, az is szárnyakat tud adni.
Fotó: Molnár Gábor
- A hastáncot ezért is kutattad fel magadnak, hogy a színpadon megtaláld ezt a fajta biztonságérzetet?
Nem, abszolút nem. Fel sem merült bennem az, hogy színpadra lépjek, csak olyan mozgásformát szerettem volna találni, amiben otthon érzem magam. A hastáncnál ezt rögtön éreztem. Hihetetlenül átalakított, sokkal nőiesebb lettem általa. Mielőtt elkezdtem, nem voltam tisztában azzal, hogy milyen is vagyok valójában, de a hastánc nagyon sokat segített abban, hogy megismerjem önmagam. Amikor a mozdulatokat gyakorolom, akkor nagyon oda kell figyelni magamra, arra, hogy kontrolláljam az izmaimat. Ugyanezt az odafigyelést át tudtam vinni az élet más területeire is. Például ha rossz érzésem, előérzetem van valamivel kapcsolatban, akkor arra odafigyelek. A belső átalakulás magával hozta a külső átalakulást, valamint további kreatív tevékenységeket is: akkor kezdtem el fellépő ruhákat tervezni és készíteni magamnak. Mindent hozott magával, amit szeretek, de a hétköznapi énem nem merte vállalni, hogy az is én vagyok, pedig…
- Negatívumok soha nem értek a hastánccal kapcsolatban?
Amíg nem találkoztam közvetlen-közelről a hastánccal, addig tulajdonképpen bennem is megvolt az az előítélet, hogy a hastáncosok a férfiaknak rázzák a csípőjüket, de mivel akkor még nem volt annyira divattánc, keveset lehetett tudni róla és rendezvényeken sem lehetett gyakran találkozni vele. Ezért is mentem el kíváncsiságból egy csoporttársnőm hastáncórájára 2001-ben. Akkor még nem volt bennem az az érzés, hogy a tudásomat mások előtt is megmutassam. Aztán, amikor otthon, falun mutattam meg először, hogy mivel foglalkozom szabadidőmben, akkor azért kicsit bennem volt a félsz, hogy például a nagyszüleim mit fognak szólni a táncomhoz, de tulajdonképpen jól fogadták a szokatlan hobbit. Aztán a fellépéseken meggyőződhetett róla mindenki, hogy ezt nem önmagam mutogatásáért, hanem a tánc és a mozgás szeretete miatt csinálom. Szerintem lehet látni, hogy valaki milyen célzattal táncol. Ha valaki két hastáncóra után kiáll a színpadra lenge ruhában csak azért, hogy a férfiaknak tetsszen, akkor az is közvetít egy képet. Ha valaki esetleg több tíz évet rááldoz és folyamatosan képezi magát és inkább a művészi oldaláról próbálja megfogni a hastáncot, hogy szépséget és kultúrát közvetítsen vele, azt egészen másképp fogadja és értékeli a közönség.
Fotó: Szabó Máté
- Ha már a kultúra közvetítésnél tartunk, mesélj arról, hogy milyen céllal jött létre annak idején a hastánc?
Több eredetelmélet létezik, de a számomra legkedvesebb az, mely szerint a nők Földanya Istennőnek táncolták egymás között a termékenységért. Ebben benne volt az is, hogy a nők legyenek termékenyek, és benne volt az is, hogy a természet legyen bőkezű. Mezítláb táncolták, ami megmaradt ma is, azért, hogy minél közelebbi kapcsolatban legyenek, legyünk a földdel és a természettel. A mozdulatok nagyon jótékony hatással vannak a testre. Rendben tartják a belső szerveket és az egész testet. Az izmokat rugalmassá teszik és finoman fejlesztik. Szimmetrikusan fejlesztenek, ha helyesen végzik a mozdulatokat. Mindezek mellett a lélekre is gyógyírként hatnak a mozdulatok. Fizikailag és lelkileg rendben tartják az embert és szerintem ezért maradhatott fenn, mert annyi mindent ad a nőknek.
- Akkor a hastánc tulajdonképpen a nőiesség egyik szimbóluma is…
Igen. A nők a hastánccal megtanították a fiatal lányokat nőnek lenni, az érzéseiket tánccal kifejezni és bánni a testükkel. A házas életre és a szülésre is felkészítették őket általa. Vannak benne szexuális töltetű mozdulatok, de elsősorban nem a férfiaknak táncolták. A ruha sem olyan volt, mint amilyenben most táncolják. Ezek a csillogó, kétrészes hastánc kosztümök újkeletű találmányok. A modern hastánc története csak az 1893-as Chicago-i Világkiállításon kezdődött, ahol szíriai táncosok mutattak be hastáncot, ami egészen eltért az akkori kor egyéb, merev táncaitól.
- Szerinted ez egy jó irány?
Így népszerűsítik, de le is alacsonyíthatják. Ehhez sokan hozzájárulnak azzal, hogy esetleg nem kellő képzettséggel, alázattal, nem művészi célzattal állnak színpadra. Ez nem tesz jót a hastáncnak. Amit szeretnék én is, és az a csoport is, amellyel együtt fellépek az az, hogy a hastánc művészi és táncszínházi irányvonalát terjesszük, képviseljük. Hogy megmutassuk azt, hogy a hastánc nem csupán csípőrázás, hanem megtölthető sokkal mélyebb tartalmakkal.
Fotó: Hock Anikó
- Mit jelent számodra a hastánc?
Azt hiszem, az életet. Nem tudok úgy élni, hogy ne hallanám a fejemben a zenét és ne táncolnék mindig lélekben. Ha egyedül vagyok otthon a szobában, akkor is nagyon szívesen táncolok. Mindenkinek, aki hastáncolni szeretne, azt tudom mondani, hogy saját maga miatt tegye. Akkor fogja jól érezni magát tánc közben, ha ezt önmaga miatt csinálja és nem a párja, a közönség vagy a fellépés miatt, hanem mert önmagának tesz jót vele. Békét és harmóniát lelhet általa.
Pifkó Szera
