Arcok, tájak, érzések és benyomások. Nagyjából ezek lehetnek a legmeghatározóbbak egy képzőművész és leendő rajztanár számára egy festmény vagy egy grafika megszületésénél. Márciusban Kis Luca grafikáival hirdette a Szentgyörgymezői Olvasókör a „Nők Hava” elnevezésű programsorozatát.
- Jelenleg rajz-biológia szakon tanulsz. Hogyan találkozott ez a kettő nálad?
Ez a két dolog érdekelt, és egyiket sem szerettem volna feladni. A tanítás is vonzó dolog volt számomra, mert eléggé empatikus vagyok, szeretek másoknak segíteni és beszélgetni velük. Remélem tanításban megtalálom a helyem.
- Mikor érezted először, hogy neked a képzőművészet adja meg azt a pluszt, ami segít abban, hogy az érzéseidet és élményeidet általa közvetítsd?
Már az óvodában nagyon szerettem rajzolni, és ahogy cseperedtem egyre több hatás ért. Láttam, hogy édesanyám miket rajzol, és megfigyeltem a körülöttem lévő festményeket. Mindezek hatására szerettem volna én is a rajz és a festészet által kifejezni gondolataimat. Sajnos akkor még a kezem nem volt olyan ügyes, hogy ezt meg tudjam valósítani. Ez egy olyan belső feszültséget okozott nálam, hogy nem voltam hajlandó a rajzórán kívül ecsetet és ceruzát venni a kezemben.
- Mi volt az, ami végül átlendített ezen a magad által generált problémán?
Ötödik osztályos koromban a Madarak és fák napja rajzpályázatra készítettem egy királykát a tanóra keretein belül. Ennek köszönhetem azt, hogy részt vehettem a Piktor táborban, és ezután a tábor után kezdtem el újra hinni magamban és a tehetségemben. Az itt ért hatások és tapasztalatok hatására kezdtem el újra élvezni az alkotás örömét. Ebben a táborban 5 ország pályázatot nyert magyar gyerekei gyűltek össze a József Attila iskolában. A tábor művészeti vezetője Mezei Erzsébet zentai képzőművész volt.
- Milyen élményeket őrzöl a Piktor táborban töltött tíz napról?
Ott megtaláltam azt a közösséget, amelyet ugyanaz a cél mozgatott, mint engem. Egy volt az érdeklődési körünk. Úgy érezte a Piktorban az ember, hogy tartozik valahova, egy olyan közösséghez, amely rögtön befogadta.
- Hogyan folytatódott az utad tovább?
A tábor utáni időszakban iskolai szakkörre jártam, de az egy idő után kevés volt, ezért Kolonics Péter festőművész, rajztanár különóráin gyarapítottam tudásomat. Ezek az alkalmak hatalmast pluszt jelentettek a mostani rajztudásom megalapozásában. Annyira jó gondolkodással és technikával tanította a rajzot, hogy mind a mai napig ebből merítkezek. Úgy éreztem, hogy minden egyes rajzzal fejlődőm és több leszek általa.
- Ha lehetőséged nyílna rá, akkor mi az, amivel az egyetemi éveid után még bővítenéd a tudásodat?
Szívesen megismerkednék a művészetterápiával, mindazzal, amit általa adhatok az embereknek. De nem szeretném abbahagyni a portrézást és a festést, melyekben szeretnék még új technikákat megtanulni. Igyekszem minél több lehetőséget megragadni arra, hogy folyamatosan fejlesszem magam. A biológia is egyre fontosabbá vált számomra ebben az irányban is szívesen fejleszteném még magam az egyetem után.
- Minden alkotónak vannak múzsái vagy olyan helyzetek és benyomások, amelyekből merítkezik. Te miből merítesz ihletet egy-egy alkotásodhoz?
Egy-egy festő ecsetkezelése, színhasználata és képe meg tud ragadni. Nekem nagyon sok pluszt tud adni, hogyha megnézek egy kiállítást vagy festményt. Valakinek a munkái megfognak és utána ihletet adnak, elkezd pörögni az agyam tőle, hogy esetleg ezt az érzést, hogyan tudnám az én képeimbe elültetni.
- Ha magadról készítenél most egy portrét, milyen színekkel és árnyalataival jellemeznéd magadat?
Magamat inkább puha, pasztellesebb földszínekkel tudnám lefesteni. Szeretem a kontrasztokat, az árnyékba vesző részleteket és a kiemelkedő, megcsillanó fényeket. Szeretek ezekkel játszani. Valószínűleg magamat is így fognám meg.
- Önmagunk jellemzése elég nehéz, pláne színekkel, formákkal, fényekkel …
Igen. Talán a legnehezebb feladat önmagunk megismerése és megfogalmazása, pláne ebben az időben, amikor annyi külső inger ér minket, melyek hatására folyamatosan változunk és bővülünk.
- Húsz évesen még pasztellszínekben gondolkodsz. Szerinted ez harminc-negyven év múlva mennyit változhat?
Remélem, hogy egészen másmilyenek lesznek a színek, ugyanis szeretnék folyamatosan fejlődni mind gondolkodásmódban, mind emberileg és tudásban.
Pifkó Szera